Chapter 2-Egy éjjel nem a világ vége...

Chapter 2-One night is not the end of the world...

Jihyun szemszöge: 

Hazaérkezve leállítottam a zúgó motort, kicsatoltam az övem, majd oldalra néztem a még mindig alvó erdőlakóra. A sors fintorának és a főnököm kiszúrásának is tekinthetném ezt a helyzetet, de egy éjjel nem a világ vége és valahol mélyen kíváncsian vártam vajon mi rejtőzik az erdő mocska mögött. A korábbi viselkedése meggyőzött arról, hogy valahol mélyen ő még mindig ember, bármennyire tartja ezt elképzelhetetlennek Seung Hee. Rendkívüli esetnek tartottam, hogy egy gyerek hogyan élheti túl az erdőben, már ha valóban ez történt. Ki tudja talán holnap erre is választ kapunk a rendőrségen és akkor visszakerülhet a családjához és beilleszkedhet a társadalomba. Szemhéja rezdülése kizökkentett a gondolatmenetemből. Habár a kosz és a sár elrejtette előlem az arcát, még így is láttam a hosszú pillák rengetegét, és a telt ajkakat. Az elmém ellenzésének ellenére a kezem lassan elindult felé, hogy megérintsem. Egy pillanatig haboztam, de végül a kíváncsiság győzött felettem. Hosszú, szemébe hulló tincseit óvatosan -vigyázva arra, hogy fel ne ébresszem- elhessegettem, hogy szabad rálátásom lehessen az arcára. Éppen azon voltam, hogy megérintsem a bőrét, de a csuklómra kulcsolódott durva keze, majd előre dőlt, és újból megszagolta a tenyeremet. Mikor felismert a tenyeremre hajtotta a fejét bizonytalan mosollyal az ajkain. Már a kocsihoz menet is úgy tűnt a csapatból egyedül bennem bízik meg eléggé ahhoz, hogy ne morogjon, de láttam, hogy néha tétovázik, mintha fontolgatná valóban megbízhat-e bennem. Szerettem volna biztosítani arról, hogy nem ártok neki, ha ő sem nekem, de a kommunikáció köztünk rendkívül különleges alapokon állt ingadozva. 

-Megérkeztünk!-próbáltam kihúzni a tenyeremet a feje alól, mire ő méltatlankodva felhorkantott és visszatette a tenyeremet az eredeti helyre. Ezt még egy párszor eljátszotta velem, mire kicsit idegesen rántottam el a tenyeremet: 

-Azt mondtam, hogy megérkeztünk! Ideje kiszállni-ragadtam meg az ajtót, majd bevágtam magam mögött, ahogy kiszálltam és elindultam az albérletem felé. A zajra kinyitotta a szemeit, majd akár egy 7 éves dörgölni kezdte a szemeit, aztán láttam, hogy a vezető ülésre szegezte hitetlenkedő tekintetét. Hangosan nyüszíteni kezdett, én pedig mélyről jövő sóhajjal fordultam vissza a kocsihoz: 

-Ki kell szállnod!-nyitottam ki az ajtót neki, de mivel nem moccant egyre idegesebb lettem:

-Muszáj kiszállnod, vagy ha úgy tetszik, nyugodtan aludj a kényelmetlen kocsiban-húztam el a számat feszülten, majd motyogva hozzátettem, hogy a hátsó ülésen talál magának pokrócokat, amikkel betakarózhat, ha esetleg az éjszaka a nyári viharok végett hűvös lenne. Mivel továbbra sem adott semmilyen jelet, elindultam az ajtó felé, hogy felmenjek. Ha makacskodik, én aztán nem fogok könyörögni neki! A nyüszítésre felkaptam a fejem, és megláttam a könnyes szemeit. Visszasétáltam, miközben figyeltem, hogy 2 könnycsepp önkéntelenül is kicsordul és leszalad az arcán. Ahogy észrevette őket, sietve próbálta eltüntetni a ragyogó vizes csíkot, amit a cseppek okoztak, amivel  még jobban elmaszatolta a sárt az arcán. Nem értettem pontosan mi is váltotta ki a könnyeket nála, de tudtam, hogy valami nagyot üthetett most a lelkén. Mivel világéletemben bénán vigasztaltam embereket, kezdve a nagyon érzékeny öcsémmel, így ezúttal sem tudtam mit is tehetnék. Egy ideig némán álltam figyelve őt, majd bénán a hátára tettem a kezemet, ahogy anyu tette velünk, mikor még kicsik voltunk. Egyből megéreztem a trikó alatt lapuló hegeket, de nem borzasztott el. Lassan, körkörös mozdulatokkal igyekeztem őt megnyugtatni, miközben egyre kínosabban éreztem magam. Éppen egy vadidegen hátát simogatom, mégis mi lenne ennél kínosabb? Jaj, megvan! Ha felbukkanna...

-Noonaaaa!-hallottam meg a közelről, miközben magamban szentségelni kezdtem. Miért mindig a legrosszabb pillanatokban lep meg a kisöcsém? 

-Woojin, mit keresel itt? fordultam meg tipikusan rossz kamumosollyal az arcomon, miközben próbáltam elrejteni a vendégemet. 

-Kit rejtegetsz előlem? Csak nem jött veled Ravi hyung?-ragyogott fel a szeme, én pedig újból elcsodálkoztam azon hogyan kedvelheti az öcsém Ravi-t ennyire. 

-Senkit. Ami azt illeti csak be akartam csukni a kocsi ajtaját, hogy felmenjek, 

-Ömm, Noona, nem akarod rácsapni az ajtót két meztelen lábra, igaz?-kacagott fel az én mindent látó öcsém. 

-Jó, rajtakaptál. Találtam valakit, akit a gondjaimra bíztak-kezdtem bele, majd elmeséltem mindent, ami történt. Woojin izgatottan lökött oldalba, hogy láthassa Őt. Arrébb mozdultam, míg Woojin lelkesen vetette bele magát a majomkodásba. Ő egy ideig csak kíváncsian figyelte az öcsikémet, majd dühösen morogni kezdett. 

-Mi baja a tigrisnek?-tudakolta Woojin tőlem, én pedig válaszul megvontam a vállam: 

-Talán az, hogy próbálod kifigurázni és nem díjazza annyira ezt a fajta viccelődést. Hé, nincs miért morognod, nem neked akart rosszat, csak szeret ostobán viccelődni. Csak játszani akart!-böktem meg a karját, mire ő csak durcásan elfordult. 

-Borzalmasan makacs, de érti az egyszerűbb nyelvezetet, legalábbis néha úgy tűnik érti mit szeretnék-tettem egy tincset a fülem mögé zavartan. 

-Ez nagyon sirály! Ha ezt anyáék megtudják...-kezdett bele, mire leintettem és elmagyaráztam neki, hogy miféle következményekkel jár majd, ha szól anyáéknak az egy napos vendégemről. 

-Jó, értettem, de ideje lenne felmenni, kezd lehűlni a levegő. Nézd, milyen libabőrös vagy!-mutatott a karomra, majd igazat adva elindultam felfelé, de meg is álltam, mivel ők nem mozdultak: 

-Ti nem jöttök?

-De, mindjárt, csak még van néhány dolog, amit el kell intéznünk egymással-vigyorgott rám Woojin rosszat sejtetően. 

-Nem hinném, hogy ti ketten jól megle..-kezdtem bele, de leintett, így elindultam a kulcsommal, miután a kocsi kulcsot odadobtam neki. 

Woojin szemszöge: 

Egy idegen hapsi a nővéremmel, aki egész eddig a vadonban élt az ösztönei által irányítottan? Nagyot téved, ha azt hiszi csak úgy hagyom ezt az egészet, még ha a srác hallgat is rá. Megvártam, míg a nővérem eltűnt az épületben, majd a kocsi ajtajának támaszkodva beszélni kezdtem: 

-Ide figyelj, Maugli az erdőből, nem bízom benned. Nem azért, mert antipatikus vagy, pusztán csak a nővéremről van szó. Aggódom érte és a mai maradásod miatt is. Ha csak egy ujjal is hozzáérsz.... Ne játszd el a bizalmát, és az enyémet sem, amit megadok, mivel megengedem, hogy maradj, habár őrültségnek tartom a helyzetet. Egyébként láttam rajtad már az elején... Tetszik, nem igaz?-kérdeztem rá nyíltan, mire ő egy ideig a földet bámulva próbált rólam nem venni tudomást. 

-Most gondolkodsz? Vagy próbálod elrejteni az érzéseidet?-választ megint nem kaptam, így csak biccentettem. 

-Egyik válasszal sincs baj. Jihyun tényleg csinos, de nem lehet mindenkinek az ideálja. Persze, gondolom nem sok nővel volt dolgod, így hacsak nincs ízlésficamod, akkor valószínűleg máris kábulatba ejtett,ahogy a többi haveromat is. Semmi gond, haver. Kedvellek, mikor nem morogsz rám, de nem tudom mennyire bízhatok abban, hogy nem bántod őt, és jelenleg Ravi-nak próbálok segítséget nyújtani abban hogyan is hívja randira Jihyun-t-vakartam meg a tarkómat, ő pedig lassan felemelte a fejét, és mérgesen a szemeimbe nézett. Nem értettem mit akar, egészen addig, míg meg nem láttam a kérdő tekintetet a düh mögött. 

-Várjunk csak! Neked tényleg tetszik Ji Noona?-hökkentem meg, majd észrevettem az enyhe pírt az arcán. Hát persze, hogy minden bonyolult eset a nővéremet szúrja ki magának! Ravi hyung állása legalább biztos a jelöltek közül. Annyira szánni való ez a srác, mivel nem is tudja hogyan bánjon egy nővel, de bármennyire is húz a kötelesség, hogy segítsek, tudom, hogy Jihyun mellé nem egy ilyen hapsi kell... Elvégre ki tudja milyen vad... 

-Csak tartsd magad távol tőle! Semmi simogatás, tapizás,ölelés vagy akárcsak kézfogás. Ő neked túl nagy falat, öregem!-paskoltam meg a vállát tesósan, ahogy a haverokkal szoktuk. Láttam, ahogy elfelhősödik a tekintete és idegesen méreget. Fel voltam készülve arra az esetre, ha esetleg megtámad, mivel 2 évig tanultam taekwando-t. Azonban végül csak elfordult, kilökte magát az autóból és elindult Jihyun után. Ennyit arról, hogy pasisan megdumáljuk a dolgokat. 

Jihyun szemszöge: 

Miután Woojin kiszórakozta magát elindult haza a becsomagolt rizssütivel, amit kikönyörgött magának. A távozása utáni kínos csendet végül 10 perc után meguntam: 

-A kocsinál... ugye nem mondod semmi rosszat? Sajnos, Woojin, képes marhaságokat művelni-túrtam bele a hajamba idegeskedve. majd csavargatni kezdtem az egyik kezemben maradt tincset feszülten. Rossz szokás volt, de gyerekkorom óta nem sikerült sem kinőnöm, sem leszoknom róla. Egyre feljebb tekertem a tincset az ujjamon, mivel semmi reakciót nem mutatott. Csak ült és bámult nagy szemeivel, én pedig egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. 

Aztán előrelendült, én pedig elengedtem a tincset, ami előre hullott és meglepetten bámultam rá. Zavartan megérintette azt a tincset, amivel játszottam, majd óvatosan a fülem mögé igazította.  Ez volt az első igazán emberi mozdulat, amit láttam tőle, így nem is tudtam mit mondhatnék. Oldalról figyeltem nem mozdulva, majd ahogy elhajolt mellőlem, felé fordultam kérdőn. A szemeimbe nézett, majd elfordult tőlem, és gondolkodva bámulta a konyhámat a továbbiakban, míg aztán el nem érkezett a fürdés ideje. 

-Ömm, tudod hogyan kell megfürödni, ugye? Engedtem neked vizet a kádba, ahol lemoshatod a rád ragadt sarat. Woojin pár cucca talán jó is lehet méretben, vagy talán kicsit rövidebb lesz, mivel te kész égimeszelő vagy, de a nyári éjjelek általában melegek, így nem hinném, hogy fázni fogsz-pirultam el a gondolatra, hogy esetleg mégsem tudja a fürdés fogalmát. Biccentett egyet, majd elkezdte levetni a piszkos cuccait a szemem előtt. 

-MIT MŰVELSZ? PERVERZ!-dobtam hozzá a földre esett vékony trikót, ami eddig rajta volt. Sikeresen elkapta, majd ijedt, kérdő pillantásokkal meredt rám, mintha csak azt mondta volna: 

"Mégis mi rossz van abban, hogy levetkőzöm a fürdéshez?" 

-A fürdőben tedd a dolgod, ha lehet!-takartam el a szemeimet a kezeimmel, ő pedig halk nevetésféle hangot hallatott. A lábammal dobbantva jeleztem mennyire nem tetszik nekem az, hogy viccet űz az ilyesféle dolgokból: 

-Nagyon vicces, mondhatom! Irány fürdeni, addig megcsinálom a fekhelyed!-mondtam, még mindig a kezeimmel a szemem előtt. Óvatosan kikémleltem, hogy elment-e már, mire rám villantotta ragyogó mosolyát és boldogan nevetett a szemembe: 

-Azt mondtam FÜRDÉS!-taszítottam rajta egy kicsit a fürdő irányába. A trikót a kezei közt szorongatva nézett vissza rám, majd nekiment az ajtófélfának. Megrázta a fejét és bement a fürdőbe. Halkan felkuncogtam rajta, majd nekiláttam a dolgomnak. Miközben felhúztam a párnahuzatot, mély kiabálás ütötte meg a fülem és elöntött a rossz érzés. Ijedten indultam a fürdőbe, majd kopogtam be: 

-Minden rendben?-kérdeztem aggódva, de továbbra is csak a kiabálást hallottam. Még egyszer kopogtam, majd benyitottam: 

-Mi történ...?-kérdeztem volna, ha nem talál el egy fékevesztett vízsugár és a rengeteg hab. Félve kaptam a tenyeremet az arcom elé óvatosan, de már késő volt. A zuhanyfej mindent összevizezett, és továbbra is össze-vissza ugrált, akár a filmekben. Üldözőbe vettem, majd amint elkaptam, beledobtam a kádba. 

-Mégis mit gondoltál? Tiszta víz lettem miattad és a fürdő is teljesen...-kezdtem bele a kiabálásba, de aztán elhallgattam, ahogy megláttam az arcát. Meghökkenve szegezte a tekintetét vizes mellkasomra. Lenéztem magamra, majd megláttam, hogy a melltartóm teljesen átlátszódott a vékony, ázott ruhaanyagon.
-Jesszusom! SZÁNDÉKOSAN CSINÁLTAD?-igyekeztem eltakarni a mellkasomat a kezeimmel. Az ártatlan arckifejezése csak még inkább felhúzta bennem a pumpát:
-MÉGISCSAK EGY PERVERZ VAGY! ÉN EZT NEM BÍROM TOVÁBB, FELHÍVOM A FŐNÖKÖT!-kaptam elő a telefonomat, de az is teljesen vizes volt. Remek, még ez is! Tönkre vágta a fürdőszobámat, és egyben a telefonomat is. Mégis mi jöhet még ezek után?
-NAM KISASSZONY, ÉJSZAKA VAN ÉS HA NEM AKARJA, HOGY CSENDHÁBORÍTÁSÉRT ÉS ÁLLATTARTÁSÉRT FELJELENTSEM, AKKOR TEGYEN LAKATOT AZ ÁLLAT SZÁJÁRA ÉS NE ÜVÖLTÖZZÖN!-kiabált le az egy emelettel feljebb lakó nénike, aki érkezésem óta imádott fogást találni rajtam. Már csak ez hiányzott. Leguggoltam, lehunytam a szemeimet, és 10-ig elszámoltam magamban, ahogy azt gyerekként is tettem, ha túlságosan feszült voltam. A kezemet a fülemre téve próbáltam kiszűrni a hangokat, majd valaki kinyúlt felém és megsimogatta a fejemet. A kezem lehullott a fejem mellől, zavarodottan néztem fel rá. A kezét a kádból kinyújtva ért el engem. Szemeivel bűnbánóan nézett végig rajtam.
-Azt akarod mondani, hogy sajnálod, igaz? Nem történt semmi, csak kicsit felhúztam magam, gyakran előfordul-böktem ki.
-Ssss-kezdett bele valamibe, de nem tudtam kivenni mit akar. Aztán beugrott. Bocsánatot akar kérni.
-Saj-ná-lom!-tagoltam neki a szavakat, hogy könnyebben memorizálja őket, akár a beszédet tanuló gyerekeknek.
-Sajn...álom!-bökte ki sokszori próbálkozás után, én pedig a boldogságtól összecsaptam a kezeimet.
-Sikerült! Jól csináltad!-borzoltam össze a haját, akár az öcsémét, majd mikor rádöbbentem mit is teszek éppen, a kezem lehullott az oldalam mellé.
-Bocsi, csak annyira örültem neki, hogy végre mondtál valamit. Zavaró, ha egyfolytában csak én beszélek. Azt hiszem jobb, ha megyek is, ne csapj nagy zajt és mosakodj meg!-indultam el kifelé, de aztán megláttam, hogy a sampont a szája felé közelítette, és rájöttem nem hagyhatom magára, hacsak nem akarom, hogy a kórházba kerüljön.
-Azt nem inni kell, hanem hajra való-kaptam ki a kezéből a flakont, majd a kezemre nyomtam egy keveset.
-Most az egyszer megmutatom, hogy holnap normálisan néz ki a rendőrségen, de a későbbiekben magadnak kell majd csinálnod ezeket. Jól van, akkor először is a sampon, a hajad már elég vizes!-masszíroztam bele a fejbőrébe a sampont, azonban ő egyfolytában csak hátra fele nézelődött volna rám, ami miatt a sampon a szemébe ment és természetesen egyből csípni kezdte, amit vízzel próbált kompenzálni.
-Jól van, nyugalom! Mindjárt nem fog csípni, csak várj egy percet!-vettem elő egy másik törölközőt, majd az egyik felével óvatosan megdörgöltem a szemét és folytattam a hajmosást. Miután a samponnal kétszer megmostam a haját már egészen megszokta a zuhanyfejből kizúduló víz gondolatát.
-Mosd meg az arcod és a tested a tusfürdővel, ami itt maradt. A régi barátomé, de nem volt szívem kidobni, csak pocsékolás lett volna, mivel alig hiányzik belőle-mondtam, míg nagyjából összetakarítottam a zuhanyfej okozta árvizet.
 -Kimegyek addig, ne okozz több bajt!-figyelmeztettem, majd elindultam kifelé és folytattam az elkezdett dolgom. Miután megágyaztam a kis folyosón lévő kanapén, készítettem egy kevés édes-savanyú sertéshúst rizzsel. Lassan kész lett a hús és a köret is, így boldogan terítettem meg az apró kör alakú asztalnál.
-Oh, kész vagy?-hallottam meg a lépteit, majd megfordultam és egyből meg is lepődtem. Olyan tisztának tűnt. Egyszerre eltűntek a barna foltok és a helyükön felfedte a helyét bőre, mely fehérebb volt, mint azt gondoltam. Nagy barna szemei teljes egészében láthatóvá váltak, ahogy a telt rózsaszín ajkak is. A póló kissé kicsi volt, de nem olyan mértékben, hogy aggódnom kellett volna, ellenben a nadrág nem volt olyan hosszú, mint vártam és így rálátásom lehetett a hosszú, edzett lábakra, amiken kisebb horzsolások és karomnyomok éktelenkedtek. A szemem mégis a fel-le járó ádámcsutkáján ragadt le. Jól kirajzolódott, ahogyan a karján lévő izmok, az arcéle és kulcscsontja is. Zavartan próbáltam a feltűnő bámulást abbahagyni, így a padlón lévő vízcseppeket figyeltem. Vízcseppek? Felnéztem a hajára, majd megláttam, ahogy megrázza a haját és a víz szétfröcskölődik.
-ÁLLJ! A fürdőben! Meg kell szárítanunk, különben minden úszni fog a lakásban!-toltam vissza a fürdőbe, majd a törölközővel elkezdtem dörgölni a haját.
-Hapci!-tüsszentettem egymás után kétszer a vizes felsőm ugyanis még mindig nem száradt meg teljesen, a hajam pedig szintén vizes volt. Nem törődtem a dologgal, előbb be akartam fejezni a haj szárítást. Mikor készen lettem a fürtjeivel, az egyik csatommal hátrafogtam a szemébe hulló frufruját.

-Mit szólsz? Egész normálisan nézel ki és így a frufrud sincs útban-mosolyogtam rá lelkesen, majd újra tüsszentettem.
-Jaj, nekem!-sóhajtottam, ő pedig hátrafordult a székben, alaposan szemügyre vette kócos, vizes tincseimet, majd felállt a székből és a szárítóm elé lépett. Vadul elkezdte lerángatni a ruhákat, amitől teljesen kiakadtam:
-Azokat hagyd békén! Mit csinálsz?-álltam elé, hogy ne férjen hozzá a szárítóhoz, aztán megéreztem, hogy valamit a fejemre terített. Gyorsan lekaptam a hosszú törölközőmet a fejemről, de ő makacsul kikapta a kezemből és a fejemre rakta megint.
-Nem kell a törölköző, minden rend..-kezdtem volna bele, de újra prüszkölni kezdtem, így a törölköző végül csak a fejemre került. Szúrósan néztem rá, majd elmosolyodott, lehajolt, hogy szemmagasságban legyünk és elkezdte dörgölni a hajamat.
-Nem kell lehajolnod, elég magas vagyok és magamnak is meg tudom csinálni-tettem a kezemet a kezére, mire elengedte a törölközőt és kisétált. Kérdőn néztem utána, most valami rosszat mondtam volna? Befejeztem a hajam dörgölését, megfürödtem, de aztán eszembe jutott, hogy kint felejtettem a pizsamámat. A törölközőt magamra csavarva osontam ki, de aztán egyenesen belefutottam.
-Aigoo, azt hittem leültél enni! Ne ijesztgess!-kaptam a mellkasomhoz. Már megint azt csinálta, amit a fürdőben, végigszkennelte a szemeivel az egész testem, amitől az arcom vörösnek tetszett.
-Én megyek.... felveszek valamit-hajtottam le a fejem, majd elrejtőztem a szobám hideg rejtekében. 

Csak nyugalom, Jihyun! Csak egy éjszakát kell kibírnod, aztán újra szabadon mászkálhatsz a lakásodban anélkül, hogy izmos idegenek stírölnének végig és egyfolytában kompromittáló helyzetekben találnád magad. Elvégre egy éjjel nem a világ vége! Nem igaz?
Felrángattam magamra az egyik trikómat, és a rövid pizsi alsóm. Majd kivánszorogtam megenni a már kihűlt vacsorát. Némán ettünk, miközben nyíltan bámult engem, én azonban csak a szemem sarkából mertem ránézni. Miután végeztünk, elmosogattam, őt pedig befogtam törölgetni.
-Kész is vagyunk!-zártam el a csapot, majd megindultam a szobám felé.
-Ágy szűkében a kanapén ágyaztam meg, ha nem haragszol megyek aludni, hulla vagyok! Jó éjt!-köszöntem el, de a szobám ajtaját nyitva hagytam a biztonság kedvéért. A hajam szétterült a párnán, ahogy ledobtam magamat az ágyamra. A fejem gondolatok tömegével volt tele, de mindet elnyomtam magamban. Hallgatóztam egy ideig hátha meghallom, ahogy a kanapé megnyikordul a súlya alatt, de semmit sem hallottam. Végül mielőtt kikászálódtam volna az ágyban, meghallottam a kanapé nyögését a súly alatt és így nyugodtan hunytam le a szemeimet arra gondolva milyen érdekes emberekkel találkozik az ember, mikor nem is számít rá...
Az éjjel során többször felriadtam és hallucináltam azt, hogy ott áll az ágyam mellett és figyel. Néha még az ujjait is megéreztem az arcomon álmomban, de mindent csak egy ködös álomnak tudtam be. Aznap éjszaka végül képes voltam először megúszni a rémálmoktól való verejtékben úszást oly hosszú idő után. Mindezt azt hittem, hogy a fáradtságnak köszönhettem, de végig ő volt az, aki elűzte az álmaim által nyújtott rémeket...